AGGHÁZY GYULA (1850-1919): Virágos udvar 38*48 cm

Köszönöm, hogy megtekinti az általam kínált művészeti alkotást, amely saját gyűjteményemből való.
Amennyiben fontos Önnek a megbízhatóság, az ár/érték arány, az igényes megjelenés és az alkotás eredetiségére szóló garancia kérem tekintse meg kínálatomat és válasszon belőle.

AGGHÁZY Gyula (1850-1919): Virágos (Mályvás) udvar

Olaj-karton festmény.

Méret: 38x48 cm keret nélkül.

Eredeti, hibátlan alkotás, jelzett.

A Kieselbach Galéria 2015. évi árverésén szerepelt, írásbeli eredet igazolás
(ATTEST) tartozik hozzá.

Személyes átvétel Kecskeméten vagy előzetes megbeszélés alapján
Budapest, Kossuth tér, vagy Szolnok, Dunaújváros, Szeged, Bács-Kiskun
megyén belüli település hétvégén (péntek délután-szombat-vasárnap) saját
házhoz szállítás.

Életút:

Aggházy Gyula (Dombóvár, 1850. március 20. – Budapest, 1919. május 23.) magyar festőművész, tanár. A müncheni naturalista művészeti irányzat egyik hazai képviselője. Anekdotikus naturalista zsánerképei közül sokat a Műcsarnokban állítottak ki.

Aggházy György (1817–1905. ápr. 29. Budapest. Temetés: 1905. máj. 1. Farkasrét) női szabómester, Boda Katalin (1817–1861). Aggházy György második felesége, Aggházy Gyula nevelőanyja Weisz Franciska volt (meghalt: 1875. márc. 12. Budapest). Aggházy György harmadik felesége Némethy Jozefa.[1] Felesége Belus Irén, akivel 1879. augusztus 27-én a Somogy megyei Taranyban kötött házasságot.[2][3] Testvére Aggházy Károly zeneszerző, zongorista. Fia Aggházy Tibor építészmérnök, MÁV főfelügyelő, városi képviselő, a Zeneművelő Egyesület titkára. Tanítványa és menye Aggházyné Balló Mariska festőművész, rajztanár. Unokája Aggházy Mária (Gulácsy Lajosné) művészettörténész.

Élete és munkássága[szerkesztés]

Gyermekkorában a zenéhez és festészethez egyaránt vonzódott, a zenei konzervatórium hallgatója, és egy ideig a Nemzeti Színház operai zenekarának hegedűse volt. Párhuzamosan Újházy Ferenc tanítványaként mintarajz-gyakorlatokat végzett, s végül a festészet mellett kötelezte el magát. 19 éves korában a Bécsi Képzőművészeti Akadémia hallgatója lett, s 1869. október 4-től 1871 júniusáig a festészeti szakosztályon Carl Wurzinger(wd), Karl von Blaas, Eduard von Engerth(wd) és Peter Johann Nepomuk Geiger(wd) tanítványaként tanult. Aggházy nappal az akadémián tanult s esténként zenekari hegedűs volt az egyik külvárosi színházban. Együtt lakott Tölgyessy Artúrral, akit hegedülni is tanított. (Tölgyessyvel 1875-ben legközelebb Szolnokon találkoztak.) Majd a müncheni akadémián Wagner Sándor vezetése alatt képezte magát még három évig. 1873-ban Münchenben kezdett dolgozni, s hazaküldött képeinek sikere folytán 1876-ig állami ösztöndíjat kapott. 1874-ben súlyos betegsége miatt visszatért Szolnokra, ám még az év végén ki tudott utazni Párizsba, ahol közel egy évig Munkácsy Mihály tanítványa lett.

1875 nyarán visszatért Magyarországra, egy ideig Budapesten dolgozott, majd 1876 elején leköltözött a szolnoki művésztelepre, s itt csaknem egy egész évtizedet töltött a magyar népélet tanulmányozásával. Kártyavető cigányasszony című képe Szolnokon készült, s Budapesten 1877-ben volt először kiállítva. 1881-ben Terefere című művével megnyerte a Ráth-féle 100 aranyas díjat. E képét 1883-ban a párizsi Salonban is kiállították, majd a Magyar Nemzeti Múzeum számára megvették, s jelenleg a Szépművészeti Múzeumban van. 1882-ben a Lacikonyha című képét a király gyűjteménye számára vásárolták meg.

1884-ben végleg Budapesten telepedett le (Benczúr Gyula tervei alapján készült, müncheni hatású műterem-villája az Epreskert 16. szám alatt volt).

1885-ben két hónapot Olaszországban töltött, Velence, Firenze, Róma képzőművészeti gyűjteményeit, a régi mesterek műveit tanulmányozta. Az 1885. évi budapesti országos kiállításon bemutatott művei közül a Mosónők címűt kiállítási nagy éremmel tüntették ki. 1886-ban a No ne izéljen! című képét vásárolták meg a király számára.

Vallásos és zsánerképeken kívül tájképeket és portrékat is festett, sőt történeti festészettel is foglalkozott, a Tinódi Lantos Sebestyén főúri társaság előtt verses krónikát énekel vázlatával 1880-ban a történeti festménypályázaton vett részt.

Középületek, templomok díszítésére is számos megbízást kapott. Ő készítette a budapesti Operaház Királylépcsője emeleti galériájának bal oldali párkányszalagját (lunettáinak[4] festményeit), melyet 1882-ben magyar dalművekből vett tájképekkel díszített. A bártfai főtemplom nagy, szárnyas főoltárának 36 képét festette (Szent Egyed legendáját 12 képen, Szent István, Szent Imre, Szent László, Árpád-házi Szent Erzsébet és más magyar szentek képeit). Tarany barokk templomának egyik mellékoltárát díszíti Aggházy Gyula „Mária mennybemenetele” című képe. A budavári koronázó Mátyás-templom loretói kápolna szárnyas-oltárának négy képét festette, továbbá a Szent István-bazilika Szűz Mária- és a nagyobb kereszthajó oltárainak építményén lévő medalionképek kartonjait ő készítette. Az ő műve Gábor arkangyal oltárképe az Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplomban. Az 1870-es és 1880-as években illusztrálással is foglalkozott. A Terefere című képéről készült fénymetszetet 1883-ban a Képzőművészeti Társulat műlapjai között kiadta.

Az 1880-as évek vége felé állást vállalt az Iparművészeti Főiskolán (1887–1897), majd 1897-től a Mintarajziskola (később Képzőművészeti Főiskola) rendes tanára volt 1908-ig, s az ekkor Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola nevet felvett intézményben az alakrajz és festés rendes tanára (1908–1919) volt. Nevessé vált tanítványai voltak a Mintarajziskolában, majd a Képzőművészeti Főiskolán Ács Lipót, Barabás Gizella, Hénel Gusztáv, Jászay József, Kalivoda Kata, Lakos Alfréd, Nyáry Albert, Pataky Sándor és többen. Mestereként tisztelte többek között Pazsiczky Sándor (1881–1955), Keményffy Jenő, Mendlik Oszkár.

A müncheni naturalizmus stílusában készített zsánerképeit gyakran állították ki a Műcsarnokban, az 1880-as és az 1890-es években igen népszerű volt országszerte. Később Erdélyből és az Adria mellékéről gyűjtötte motívumait (1903–1908). Edward Theodore Compton stílusában tátrai tájképeket is festett (Csorba-tó a Szoliszkóval).

Kiválóan fényképezett. Üvegnegatívjai a család őrizetében vannak, az ezekről készült nagyítások a Magyar Nemzeti Galéria Adattárában találhatók.