Száz év magány Gabriel García Márquez

Száz év magány Gabriel García Márquez

Kötés: vászon , 355 oldal

E könyvet az író saját gyermekkori emlékeiből,
tapasztalataiból kiindulva írta. A regény Kolumbia egy kis eldugott
falujában, Macondoban játszódik. Nem jó kifejezés a "játszódik", mert ez
a mű minden szempontból rendhagyó. Ahogy az író mondja: "Macondo nem
annyira földrajzi hely, mint inkább lelkiállapot." Ezt a falut sok száz
kolumbiai falu hangulatából, az író ezekben töltött gyerekkori
emlékeiből ollózta össze. A hangulatot alapvetően meghatározza az
éghajlat. Állandóan száraz forróság van, az emberek a napjuk nagy részét
árnyékos függőágyakban töltik, hiszen még megmozdulni is nehéz
ilyenkor. Ezekben a falvakban mindent vastag por lep, amit a szél
felkavar - de nincs eső, ami lemosná. Az élet hihetetlenül monoton, még
az évszakok is csak alig észrevehetően változnak. Az eldugott
falvacskákban semmi sem történik. Ilyen körülmények között követhetjük
végig egy család történetének száz évét. A hatalmas házban, ahol a
Buendíák élnek, minden megtörténhet. Az öt generáció életét végigköveti a
magány. Nincs olyan tagja a családnak, aki életét valamilyen módon ne
magányosan élné le. Van, amelyikük a tengert járja, másikuk szerzetes
módjára elvonul a világtól, de híres, forradalmár katona is található
közöttük. A család férfitagjainak két közös vonásuk van, az egyik a
nevük: csak két variáció fordul elő José Arcadio és Aureliano. Ez azért
is fontos, mert csak az Aureliánok magva termékeny, és viszi tovább a
családot. A másik közös vonás a magány, amelynek oka abban keresendő,
hogy nem tudnak szeretni. Egyikük sem szerelemből született és egyikük
sem tanult meg szeretni. Ahogy az író mondja: "A magány az én szememben a
szolidaritás ellentéte." Végeredményben e család történetének nincs
optimista kicsengése. Egyikük sem tud boldogan élni, nem találják meg
helyüket a világban. Talán olyan emberekből állt az öt generáció,
akiknek nincs is dolguk itt a földön, csak véletlenül pottyantak ide.
Minden megtörténhet és minden meg is történik benne. Gyerekek születnek
malacfarokkal, egy asszony egész életében földet eszik, és szülei
csontjait a nyakában hordja, az első José Arcadio felesége, Ursula pedig
legalább 120 évig él. És történik mindez teljesen természetesen.
Márquez stílusa magával ragadó, természetes és egy teljesen új világba
viszi az olvasót. Ugyan viszonylag kevés esemény van a könyvben, soha
egy percig sem unalmas. Minden betű egy olyan világról szól, amely
hihetetlen messze fekszik Európától. Olyan dolgok történnek, olyan
emberek élnek ezen a vidéken, amely egy európai számára szinte
elképzelhetetlen és felfoghatatlan. Így értékelődnek át az első hallásra
hihetetlennek tűnő dolgok is. Hihetetlenek itt a Kárpát-medencében, de a
Karib-tenger térségében mindennaposak. A könyvet akár egy dél-amerikai
utazásnak is felfoghatjuk, ahol az ember megismer egy új országot,
népet és ráadásul sokat tanul önmagáról, a világról is. Na meg persze
utolérhetetlen irodalmi élményben lehet része. Márquez egy új stílust
teremtett, amelyben még nem nagyon akadt méltó utódja.