Orbán Zoltán: Az egérmadarak földjén - Madártani expedícióval Nyugat-Afrikában

Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, 1995

245 oldal

Orbán Zoltán: Az egérmadarak földjén - Madártani expedícióval Nyugat-Afrikában

Amikor 1991 őszén először került szóba egy afrikai madártani expedíción való esetleges részvételünk gondolata, valamilyen isteni sugallatra az első perctől kezdve mindenről naplót vezettem, pedig nem vagyok egy naplóíró típus. Azután az események elindultak a maguk útján és az útra készülve hihetetlennél hihetetlenebb bürokratikus akadályokba és egyéb nehézségekbe ütköztem. Rá kellett döbbennem, hogy a bonyodalmaknak rendkívül éles szemük és rosszindulatú akaratuk van, mert mindig akkor és ott bukkannak fel, amikor és ahol nem kellene. Ebben az időszakban - és végig az út alatt - lett ismételten kedvenc íróim egyike Mr. Murphy. Némelyik epizód olyan hihetetlen volt, hogy kezdtem sajnálni, hogy csak én tudok róla. Valószínűleg ekkor kezdett körvonalazódni bennem e könyv megírásának a gondolata. Aztán, amikor majd három év elteltével egy nap ott ültem az írógép előtt, rá kellett jönnöm, hogy huszonöt éves fejjel nem könnyű dolog könyvet írni, pláne nem egy ilyen öszvér könyvet.
Magyar írók tollából sajnos elég kevés expedíciós útleírás jelent meg, ezek jórészt vadászati témájúak és elsősorban a háború előtti évekből, a hőskor idejéből származnak. Abban azonban szinte mindegyik egyetért, hogy a támadó medvénél vagy oroszlánnál sokkal de sokkal veszélyesebb tud lenni akár egy mosolygós hivatalnok is, hiszen az oroszlánt le lehet lőni, míg az akadékoskodó hivatalnokot...? Miután magam is átestem a szinte már kötelező hercehurcákon, elhatároztam, hogy ha egyszer tényleg írok egy könyvet az útról, okvetlenül szerepelni fognak benne a szervezés bonyodalmai. Hátha ezeket olvasva az utánam jövőknek ötleteket és alternatívákat adhatok ezek elkerülésére.
1992-ben lett száz éves a Magyar Biológiai Társaság, Állattani Szakosztályának az ELTE-n tartott centenáriumi ülésén az egyik előadás az elmúlt száz év magyar tudományos expedícióiról számolt be. Ekkorra a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) keretén belül madártani expedíciókkal jártam a Dunadeltában és Dobrudzsában, Romániában, valamint Bulgáriában. Legnagyobb megdöbbenésemre az előadó ezeket tudta csak megemlíteni, mint magyarok által külföldre szervezett madártani kutató utakat. Gondoljanak csak bele, száz év alatt! Nagy felelősség volt ilyen háttérrel részt venni afrikai, ráadásul külföldiek által szervezett nemzetközi gyűrűző expedíción. Ezzel a könyvvel éppen ezért tisztelegni szeretnék az elmúlt száz év főleg amatőr - ornitológusai, valamint az MME vezetősége és tagsága, a munkatársaim előtt, akik munkájának mintegy elismerése volt ez az út.
Az expedícióra készülve tapasztalnom kellett, hogy az átlag magyar - szó szerint - semmit nem tud Nyugat-Afrikáról, a Szahel-övezetről, és Szenegálról. Aztán kijutva ebbe az ismeretlen országba, még nagyobb megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy az a kevés ismeret, amit itthon sikerült összeszednem, jórészt hamis. Nem rabszolgai szinten senyvedő, tudatlan, barbár néppel találkoztam kint, hanem végtelenül kedves, kellemes, és méltán mondhatom, hogy fizikailag is szép emberekkel. Nagyon megszerettem a fekete embereket és Afrikát, ez volt tehát a harmadik indíttatás e könyv megírásához.