Váci Mihály: Toldi feltámadása

Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972., 758 oldal, 19 cm x 13 cm.

Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító. A Kádár-rendszer időszakában, a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig, Magyarország ünnepelt és legtöbbet szavalt kortárs költője. 1970-es halála után vita indult megítéléséről, kultusza a rendszerváltozásra fokozatosan eltűnt. A rendszerváltást követően a bírálatok is felerősödtek: Váci személyét a hatalom támogatott költőjeként betöltött szerepe miatt a rendszer kiszolgálójaként értékelték. Ezzel párhuzamosan művei irodalmi értéke is vitatottá vált, jelentősen leértékelődött, életműve háttérbe szorult. Illyés Gyula mondta róla:” Alig volt vele egykorú költő, akinek fejében annyi tervet, szívében annyi friss érzelmet állított meg a halál.” Bár egyesek szerint az akkori hatalommal kompromittálódott, szemellenzős és a „líranyelv anakronisztikus unalmának köszönhetően ma nem csak egyszerűen idejétmúlt, de szinte már olvashatatlan.” Én ezt bizony cáfolom! Prózai írásaiban, novelláiban ma is ott a korszerű szociális, közösségi gondolat, a kétkezi munkát végzők tisztelete, amely – bármennyire változik is korunk – ma is nélkülözhetetlen. Sokan vannak, akiknek Vácit is olvasniuk kellene, hogy embereket felelősen vezethessenek, társadalmi elkötelezettségeiknek tisztességgel eleget tehessenek.