BÁN EDIT

Bán Edit

szobrász, festő

Budapest, 1905-11-12

Elhalálozott: Párizs, 1966. október 27.

Bővített életrajz

Nagybányán Réti Istvánnál kezdett festeni, majd a düsseldorfi Képzőművészeti Akadémián szobrászatot tanult. A harmincas években a Szocialista Képzőművészek csoportjához tartozott. 1943 márciusában a Tamás Galériában közös kiállításon szerepelt Kádár Bélával, melyen kisplasztikáit mutatta be. Ugyancsak a negyvenes évek elején a Hitelbank József nádor téri székházának csarnokában felállították életnagyságúnál nagyobb, Nő című szobrát, amelynek a háború utáni államosítást követően nyoma veszett. Háború előtti utolsó szobra a Két testvér búcsúja volt.

1944-ben Ravensbrückbe deportálták. Társaival együtt a Daimler-Benz Művekben dolgoztatták embertelen körülmények között. Még ott a helyszínen Élet a táborban címmel tizenkét rajzból álló sorozatot készített, de az őrök elkobozták és megsemmisítették. Hazatérése után, Budapesten az alkotómunka segítette vissza a normális életbe, a festészeten keresztül próbálta feldolgozni szörnyű élményeit. Néhány hét alatt hozta létre harminc gouache-ból álló megrendítő albumát, a Deportációt, amelybõl 1945 szeptemberében a Bibliotheca Officinában (Andrássy út 47.) kiállítást rendeztek.

A szobrászathoz is visszatért, és a kisplasztikák mellett az újpesti zsinagóga külső falára négy részből álló domborművet készített. 1948-ban, a Művész Galériában rendezett egyéni kiállításán húsz, két vagy három alakból komponált szobrát mutatta be. 1949-ben második férjével, Kiss Sándorral Párizsba emigrált.

1950-ben az akkor még francia gyarmati birodalomhoz tartozó Casablancába költöztek, ahol újra festeni kezdett, és 1953 februárjában ki is állított. Mint az Egyesült Államokban élő barátnőjének írt leveléből kiderül, a kiállítás csalódást hozott számára: „volt, aki azt mondta, hogy az emberi érzéseket kitűnően tudom az arcokon visszatükrözni, és volt, aki azt mondta, hogy művészetem agresszív és vulgáris. Kétségtelen, hogy a jó polgárok nem óhajtják falaikon látni a képeimet, mert azok a nyugodt emésztésüket esetleg megzavarhatnák.”

1956-ban, Marokkó függetlenné válása után visszatértek Párizsba, és a tizenhatodik kerületi rue Galilée-ben béreltek lakást. Francia állampolgár lett. Csendéleteket festett, néha tájképeket is, de ezek a sötét tónusú tájképek is a háborút idézték: azokat a magyar falvakat, amelyeken a deportálás során gyalog hajtották át őket. Gouache-ait, olajfestményeit többször is kiállította a rue de Seine egyik kis galériájában, a Galerie Raymond Duncanban. Férje halála után Londonba költözött barátnőjéhez, és Anna Freud intézetében, a Hamstead Child Therapy Clinicen dolgozott.

Vissza-visszatérő depressziója egyre súlyosbodott. 1966-ban Párizsba utazott, ahol szállodai szobájában öngyilkos lett. Férje mellett nyugszik a Párizs közeli neuillyi temetőben.

1955-ben a párizsi Musée Pédagogique-ban Résistance, libération, déportation, 1995-ben pedig az ugyancsak párizsi L’Espace des Blancs-Manteaux-ban La Déportation 1939–1945 címmel rendezett csoportos kiállításokon szerepeltek alkotásai. 1996-ban Ki ismeri ezt az asszonyt? címmel, a Budapesti Zsidó Múzeumban mutatták be valamennyi újra megtalált alkotását, amelyek felkutatása a német történész, Helmuth Bauer érdeme volt. A de Gaulle tábornok által alapított párizsi Musée de l’Ordre de la Libérationban, valamint a ravensbrücki emlékmúzeumban szerepelnek művei.

Egyéni kiállítások

Egyéni kiállítások
1942 • Tamás Galéria, Budapest [Kádár Bélával]
1945 • Bibliotheca Officina kiállítások
1948 • Gyűjtemény Kiállítás, Művész Galéria, Budapest
1994 • Magyar Ház, Berlin • DGB-H., Berlin

Válogatott csoportos kiállítások

Válogatott csoportos kiállítások
1954 • Résistance-Déportation-Libération, Párizs.

Művek közgyűjteményekben

Művek közgyűjteményekben
Magyar Nemzeti Galéria, Budapest • Zsidó Múzeum, Budapest.